Tudjátok, mi a legdrágább termék a piacon? A figyelem! A legerősebb marketingfogások egyike, felgyorsult világunk hiányterméke, ami után tudatosan vagy tudat alatt mindenki áhítozik. Ha fellapozod emlékezeted kispolcáról a Maslow piramisról szóló fejezetet, Te magad is konstatálhatod, hogy az alapvető biológiai és biztonsági szükségleteink mellett a valahová tartozás alkotja a 3. alappillért.

Akkor mondhatjuk, hogy igazán tartozunk valahová, ha involválódunk a közeg mindennapjaiba. Legyen szó a szűkebb vagy tágabb családról, a párról, a közös baráti társaságról, a munkahelyi közösségről, vallási és sportközösségekről, művészeti csoportokról, akkor érezzük magunkat fontosnak, ha azt érezzük, hogy van értéke a véleményünknek, megkapjuk a fontos információkat, és hatással vagyunk a tagokra. Ezeknek az alapja az individuális figyelem, vagyis az a fókusz, amit a tagok általában kapnak. Ha ez csökken, akkor csökken a motivációnk, az elkötelezettségünk, és a közérzetünk, hangulatunk is csökken egyenesen arányosan azzal, hogy mennyire képvisel számunkra az adott fél vagy közösség központi értéket. Sokszor előfordul az is, hogy ha nem kapjuk meg a kellő figyelmet, más úton igyekszünk megszerezni, esetleg allűröket alkalmazunk annak érdekében, hogy kivívjuk azt a minőségi időt, amelyet ránk szentelnek. Ilyen kompenzációk lehetnek a hisztéria, a depresszió, a libidó csökkenése, az evésbe vagy egyéb függőségekbe való menekülés, és még egyéb olyan tünetek, amelyek a figyelem hiányáról árulkodhatnak. A következő cikkben bővebben is kifejtem ezeket a tüneteket. Addig is egy kis léleksimogatás a figyelemről! Kellemes hétvégét!

„A következő cikk bővebben is kifejti ezeket a tüneteket, így ajánljuk figyelmetekbe:”

http://www.stylemagazin.hu/hir/A-figyelem-ajandeka/17798/keresd-a-not/lelekhangok/

Vista Verde közelgő eseményei
Események Vista Verde közelgő eseményei

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény növelése érdekében. A Google és a Facebook sütikkel elemzi a honlap forgalmát, és szabja személyre a hirdetéseket. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás